- Özvegy? Mégis mit értesz ez alatt? Meg akarod öletni magad? - ült fel Maria és rámeredt a férjére.
- Dehogy is, eszemben sincs. Nem halnék meg, csak az ellenségnek kell azt hinnie - magyarázta Robin. - Amikor apámat agyonlőtték, hazaengedték a többi gyereket, arra gondoltunk, ha esetleg én is kikerülök a képből, az ellenség visszaadja a fiúnkat is.
- Ez rettentően ostoba ötlet, ugye tudod? - Maria felállt és maga köré csavart egy vékony hálóköntöst. Robin felállt és magára rángatta a nadrágját.
- Gondolj csak bele Maria! - fordult szembe a feleségével. - Ha nem is nyerünk, de visszakapjuk a kicsit, már sokkal előrébb leszünk. Lehet, hogy a fenyegetés nem szűnik meg teljesen, de legalább ti biztonságban lennétek.
- Egyáltalán nincs rá garancia, hogy ez így lesz - rázta a fejét nemtetszéssel Maria.
- Nincs, de meg kell próbálnunk. Egyelőre a legerősebb nyomunk vakvágányra vezetett és őszintén, nem nagyon hiszek abban, hogy a többi nagyobb sikerrel fog járni.
- És ha mégis?
- Akkor értelemszerűen nem lesz erre szükség. De fel akarlak készíteni erre az eshetőségre is - nézett rá Robin komolyan.
- Jó, tegyük fel, hogy ez a képtelen ötlet megvalósul. Azután hogyan tovább? Hazajövünk, mint ha mi sem történt volna?
- Nem egészen... -Robin mély levegőt vett, mielőtt belekezdett. Tudta, hogy nem lesz egyszerű dolga a terv felvázolásával.
- Komolyan gondoltam azt, hogy kezdj új életet. Meggyászolsz, továbblépsz, talán vissza is költözöl Londonba. A nagybátyád majd segít újraházasodni. Özvegyasszonyként még talán gyerekkel is jók az esélyeid, annál mindenképpen jobbak, mintha csak elválnánk. Fiatal vagy még, csinos, jó neveltetéssel, jó nevű családból. Megtaláltam apám rejtekhelyét, az összes vagyonunkhoz megvan a hozzáférésem, az örökségedet felhasználhatod hozományként, hogy még egyszerűbb legyen új férjet találni, aki majd gondoskodik rólatok. Arra is gondoltam, hogy mi lesz, ha esetleg tőle is születne gyereked... - Maria itt már nem tudta tovább visszatartani a tiltakozását.
- Hagyd abba, elég, állj - tette fel a kezét, és elfordult. - Erről még csak hallani sem akarok. Eszem ágában sincs újraházasodni. Senki nem is hibáztatna érte, özvegyként minden jogom meg is lenne hozzá. Nem hagylak itt, nem küldhetsz el. Holdfölde az otthonom, ahogyan a fiaidé is. Nem megyünk sehová, nem kell minket senki gondjaira bízni, a bácsikám nem rakna minket utcára. Amikor összeházasodtunk, azt mondtuk, együtt vészelünk át minden nehézséget. Ennél nagyobb nehézségünk soha nem lesz, de ha ezt túléljük együtt, utána már bármit leküzdünk. Én nem adom fel, de ehhez szükségem van rád is, egyedül nem megy. És nem akarom, hogy egyedül hagyj ebben, nem akarom, hogy elmenekülj a gondjaink elől. Ne mondj le rólunk, kérlek - könyörgött Maria. A gondolat, hogy Robin kész tervvel állt elő felülkerekedett a haragján és mostmár sokkal inkább ijedt volt.
- Értsd meg kérlek, hogy nem arról van szó, hogy lemondok rólatok, épp az ellenkezője. Csak így tudlak megvédeni benneteket. Nem vagytok velem biztonságban. Semmi sem garantálja, hogy ennek az egésznek egyszer vége lesz, de ha mégis, mi lesz, ha jön valaki más, aki az életünkre tör? Nem neked való élet ez, senkinek sem, ezt nem szabadott volna rád zúdítanom. Ha nem gyerekként csavarom el a fejed, talán te is beláttad volna.
- Felnőttként mentem hozzád, tisztában voltam azzal, mit vállalok - szólt hűvösen Maria. Gyűlölte, ha a férje kislányként kezelte. Remélte, hogy azzal, hogy gyerekeket szült Robinnak, végre ő is belátja, hogy minden értelemben felnőtt. - Ne kezelj úgy, mint egy kislányt, aki nem tudja, mi történik körülötte. Azok után, amiken keresztül mentünk nem hiszem el, hogy ezt még mindig nem látod.
- Nem így értettem - mentegetőzött Robin.
- Nem úgy hangzott. Robin, nem vagyok hajlandó belemenni ebbe. Nem akarok arról beszélni, mi lesz a fiainkkal egy új házasságban. Elhiszem, hogy mindent nagyon jól kiterveltél, ennyi már bőven meggyőzött, de nem akarom ezt. Nem veszíthetlek el téged is. Nem nőhetnek fel a fiaim az apjuk nélkül.
- Azt hiszed, nekem könnyű ezt meglépnem? - rázta a fejét Robin. - Hát nem látod, hogy éppen mindent elveszítek? Téged, a fiúkat, a klánomat? Mindent, ami a családot jelenti nekem, ami az örökségem, amire mindig is vágytam, egy pillanat alatt mindent elvettek tőlem, csak így - csettintett az arca előtt.
- Ha ez volt az ellenség célja, elérte. Mégis, hajlandó vagyok meghozni ezt az áldozatot, ha ez azt jelenti, hogy visszaadhatom neked a kisbabánkat és utána biztonságban tudlak majd titeket. Ez az egyetlen dolog, ami miatt képes leszek tovább élni a nyomorult életemet - Robin az ágy szélére rogyott és az arcát a kezébe temetve sírt.
Maria nem tudta, mit mondhatna erre. Meglepte, hogy a férfi ilyen nyíltan kimutatta az érzéseit, soha nem látta még ennyire sebezhetőnek, soha nem látta még igazán sírni. Megdermedt és néhány másodpercig csak nézte a kócos, barna fürtöket, amiket úgy szeretett, az erős, izmos karokat, amik a biztonságot jelentették a számára, a határozott, sebhelyes kezeket, amik a férfi szép arcát takarták. Odalépett elé és bizonytalanul a férje vállára tette a kezét.
Robin, amikor megérezte Maria testét maga mellett, kétségbeesetten belekapaszkodott az asszony vékony, hófehér csuklójába és az arcát a nő hasába fúrta. Egyszerre érezte magát több tonnának és súlytalannak, ahogy megrekedt ebben a keserű pillanatban. Egy darabig nem szóltak semmit, aztán végül Maria törte meg a csendet.
- Egyszerűen nem hiszem el, hogy erről beszélünk. Ez az egész annyira szürreális, hogy sikítani tudnék - rázta meg a fejét a nő, hitetlenkedve meredve maga elé.
- Tudom, Marie, de hidd el, tényleg mindent elterveztem. Nem vetném fel az ötletet, ha látnék más kiutat ebből a helyzetből. Én nem ilyen életet szántam magunknak, nem akartam, hogy több legyen a szomorúság, fájdalom és a bánat, mint az öröm és a gyarapodás. Nem ilyen örökséget akartam a fiaimra hagyni. Egy láthatatlan ellenséggel viaskodni életre-halálra.
- Az esküvőn azt fogadtuk egymásnak, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett. Ennél rosszabb mi történhet? Ha ezt átvészeljük, mindent túlélünk - próbálta győzködni a férjét.
- Ez nem ennyire egyszerű. Hidd el, nem akarom ezt - sóhajtott reszelős hangon Robin. - Nem így képzeltem, hogy milyen lesz, amikor családunk lesz. Nem akartam, hogy csak egyszer tarthassam a kezemben a fiamat, mielőtt elveszik tőlem. Nem akartam, hogy szenvedned kelljen. Ez az én erőmön már túlmutat, de szeretlek és felelősséggel tartozom értetek. Tényleg, komolyan elterveztem mindent. Örökölnél te is, az lenne a hozományod, nem kell itt maradnod ebben a vidéki nyomorban a nagybátyád nyakán egy gyerekkel.
- Holdfölde az otthonom, Benjamin bácsikám pedig a családom, soha nem éreztetné velem, hogy teher vagyunk neki, még akkor sem, ha így van - szakította félbe hevesen Maria.
- Tudom, de azért hallgass meg. Amit felvázolok, nem fog tetszeni, de ha belegondolsz belátod, hogy nem rossz megoldás. Ha újraházasodsz, akkor sem kell majd attól tartanod, hogy mi lesz a fiaink örökségével. Megtaláltam apám széfjét, hozzáférek a teljes vagyonhoz. Az erdő az enyém, a vár az enyém. Halálom esetén a fiainké, nagykorúságukig Adam igazgatása alatt maradna a birtok papíron, de mivel nem tervezek ténylegesen meghalni, így én irányítanék továbbra is mindent és garantálnám, hogy semmiben se szenvedjetek hiányt. Kapnátok járadékot a vadászatból, a halászatból, a fakitermelésből. Amikor nagykorúak lesznek, a fiainkra száll itt minden, ami most a miénk. Visszajöhetnek Holdföldére, de ha úgy döntenek, maradhatnak Londonban is, vagy akárhol. A legjobb iskolákba járhatnak, nem kell attól tartanod, ha az új férjednek gyereket szülsz, akkor vagyoni vitákba keveredjenek a gyerekeink.
- Rettenetesen gyakorlatias vagy, megrémítesz - mondta Maria őszintén.
- Tudom, kedvesem. De jelenleg nem látok más megoldást. Ha túl vagyunk mindezen és valaha biztonságos lesz, elmegyek érted és elrabollak, ha ezt szeretnéd, de most kérlek, fogadd el, hogy ez minden, amit kínálni tudok.
- Rendben van - sóhajtott mélyet Maria.
- Komolyan? - kapta fel a fejét Robin.
- Komolyan, de vannak feltételeim.
- Hallgatlak - nézett az asszony szemébe.
- Először is, ez csak a legvégső megoldás, ameddig van nyom, amin el lehet indulni, addig az az első. - Robin egyetértően bólintott.
- Abban az esetben, ha mégis erre kerülne a sor, egy évet várunk a… halálod után. Ha - és csak akkor ha - visszakerült hozzánk a fiúnk, de nem sikerül sem előkeríteni, sem legyőzni az ellenséget, újrabeszéljük a házasság dolgot. Addig hallani sem akarok róla. Mindenki el fogja fogadni, hogy gyászollak és még akkor is elfogadható korban leszek.
- Egyezzünk meg fél évben.
- Nem - rázta meg a fejét ellentmondást nem tűrő módon Maria. - Egy év. Az utolsó feltételem pedig az, hogy amint a karomban tartom mindkét fiúnkat, addig nem nyugszol, ameddig az összes rohadékot meg nem ölted.
Robin most először őszintén elmosolyodott. Igaza volt Mariának, a felesége valóban felnőtt, sőt, igazi De Noirrá érett. Ha eddig nem szerette volna tiszta szívéből, most biztosan beleszeretne.
- Ezt kérned sem kell, Marie.
Miután visszalovagolt a várba üzent Adamnek, hogy jöjjön fel hozzá. Alig fél órán belül egymással szemben ültek a dolgozószobában.
- Amikor azt mondtam, ne mondj semmit Mariának, alaposan alábecsültem a nejedet - szólt elismerően Adam.
- Ezzel nem vagy egyedül. Tudtam, hogy sokat változott az évek alatt, de esküszöm neked, ha nem az én oldalamon állna, komolyan megrémültem volna. Látnod kellett volna azt az elszántságot a szemében. Hihetetlen volt - csóválta a fejét hitetlenkedve Robin.
- Minden tiszteletem. Szóval akkor most hogy tovább? Melyik nyomot kövessük?
- Fogalmam sincs Adam, amennyire tőlem telt kerestem róluk információkat apám iratai között, de egyik sem tűnik forróbb nyomnak a másiknál.
Robin elővette a fekete kis füzetet, ami az apja kézírásával volt tele és maguk közé tette.
- Harolds: házassági egyezményben állt fiatal korában az örökösnővel, de a családjuk a csőd szélén állt, így sikerült meggyőznie a nagyapámat, hogy támogassa az anyámmal való sokkal jövedelmezőbb házasságban. Ezt a történetet jól ismerjük. Amennyire tudja, a család elvesztette minden vagyonát és a lány földönfutó lett. Bosszúnak elég indok, az igaz, de aligha hiszem, hogy elég háttere lenne egy ilyen szervezetet irányítani.
- Egyetértek - helyeselt Adam. - Amíg Londonban voltatok a fiúk kutakodtak egy kicsit, elvileg Folyóvégbe költözött a nő, miután az apja meghalt. Nehezen hiszem, hogy abban a kis faluban elegendő tőkére és kapcsolatra tett szert. Pierre és Bertrand ma kell, hogy visszaérkezzenek onnan, ha minden a terv szerint megy - Adam direkt nem tett említést a többi napról, amíg Robin bezárkózott és nem igazán volt hasznos.
- Remek, akkor ez jobban halad, mint gondoltam. A másik szállal sikerült jutni valamire?
- Na, az már sokkal érdekesebb, ott falakba ütköztünk. Eddig nem sikerült többet kiderítenünk, mint apádnak. Akiket a környéken eddig kérdeztünk róla nem tudnak szinte semmit. De még kérdezősködünk. A levéltárban nem sokminden maradt fenn róluk, azt sem tudni, hol laktak. Kicsit olyan érzés, mintha soha nem is léteztek volna. Nagyon furcsa.
- Hmm… Apám személyes kapcsolatban állt velük ezek alapján. Kár, hogy nem írt többet. Az idősebbektől kérdeztétek?
- Persze, azzal kezdtük, de ez így önmagában nem sokat mondott senkinek. August azt mondta, ismerősen cseng neki a név, de nem tudja hova tenni.
- Hátha eszébe jut. Akkor megyünk tovább. A nyomozóról van valami hír? Nagyon nagy hasznát vennénk, ha mellénk állna. Francia, talán valamivel jobban bízhatunk benne, mintha felfogadnánk egy itteni magánnyomozót.
- Vic írt, igen. Tegnap érkezett a levél, még nem bontottam fel, tessék - Adam átnyújtott egy levelet Robinnak, aki sietve feltépte és átolvasta.
- Vic azt írja, pár napra a nyomába szegődött, a munkáját meglehetősen jól végzi, nem is szívesen lófrált körülötte - horkantott fel. - De ennek ellenére int, hogy ne alkalmazzam. Persze rám bízza és várja a választ.
- Nem tudom, Robin, én vele értek egyet. De Noirok közé szabadítani egy nyomozót, akit ráadásul meg is vezettél. Ráadásul minél jobban felgöngyölíti majd az ügyet, annál nagyobb késztetést fog érezni arra, hogy utánunk is szaglásszon. A fiúk odaát nem lesznek túl boldogok, ha hazaereszted rájuk.
- Ha hazaeresztem…
- Felvehetjük napirendi pontnak a rendőrgyilkosságot, de rosszkor kísértjük vele sorsot - vonta fel a szemöldökét Adam.
- Hülye, nem akarom megölni - röhögött Robin. - Legalábbis, ha nem muszáj. Nézd, nyilván, nem a legbiztonságosabb ötlet és nagyon lábujjhegyen kellene járnunk körülötte és folyamatosan ügyelni rá, hogy ne nyomozzon utánunk is, ne lásson meg semmi kéteset, de nem tudom, mennyire jutunk külső segítség nélkül.
- Robin, nézd, te remek vezető lehetnél, ha bíznál végre az embereidben és meglátnád, milyen örökséged van.
- Bízom bennük… magamban nem bízom - vallotta be Robin.
- Nem bízol. Meggyőződősed, hogy hátat fognak neked fordítani, hogy nem tartanak elég jónak, hogy elhagynak. Azt hiszed, be kell biztosítanod magadat megvásárolható emberekkel, mert elvesztetted a De Noir klán lojalitását. Mikor veszed észre, hogy ez nem így van? Nehéz helyzetben kellett átvenned a vezetést, igen, és sok kétség övezi az alkalmasságodat, ez is igaz. De ha végre összeszednéd magad és a siránkozás helyett az lennél, aki mindig is voltál nekünk, a Jeune-öknek, akkor a többiek is meglátnák, hogy igenis hatalmas potenciál van benned és kérdés nélkül mögéd állnának. A nevünk, a vérünk összeköt minket. Elmentek páran, na és? Majd visszajönnek. Vagy nem, azzal sincs baj, abból dolgozunk, amink van. Viszont ha most iderángatod ezt a fickót az biztos, hogy még egyet törsz a bizalmon.
- Tudom, hogy igazad van - dörzsölte át az arcát Robin. - Bizonyítani fogom az itt maradóknak, hogy nem döntöttek rosszul és ígérem, hogy az embereimet a lehető leghasznosabban fogom mozgósítani. Ez a nyomozó mégsem hagy nyugodni. Van vele kapcsolatban egy érzésem, hogy rajta kellene tartanom a szememet, de ezen felül úgy érzem, hasznos is lehet.
- Akkor kérd meg Vic-et, majd ő figyeli tovább.
- Nem kérhetem erre, nem lehet a nyomában állandóan. Különben is, nekik nincs vele dolguk. Nem akarok visszaélni Victor jóindulatával sem. Ő nem tartozik nekem semmivel, ráadásul van neki is éppen elég elfoglaltsága a saját háza táján.
- Még egy-két hétről szerintem lehet szó, nem fogja zokon venni. Csak vele is légy őszinte.
- Jó, rendben, legyen, akkor egyelőre ez ennyiben marad.
- Helyes. Mit szólsz ahhoz, ha személyesen is lemegyünk a faluba kérdezősködni egy kicsit. Most, hogy végre újra magadnál vagy, akár hasznossá is válhatsz.
- Oh, fogd már be, megértettem, na - mordult rá Adamre Robin. - Egy haszontalan segg voltam az elmúlt időben, én is tudom. Ennek mával vége. Menjünk, kerítsünk valakit, aki hallott már erről a családról.
Robin és Adam a nap hátralévő részében a falusikat kérdezgették, de úgy tűnt, soha senki nem hallott a Marinel családról. Robin ezúttal nem engedte meg magának, hogy szétcsússzon, tudta, hogy nem eshet bele megint ugyan abba a spirálba, mint eddig. Nem akarta, hogy a többi De Noir vagy akár Adam elpártoljon tőle, azt pedig végképp nem, hogy a klánvezéri pályafutása egyben a család végét is jelentse.
- Tudom, ez eddig nem a legbiztatóbb - szólt Adam egy idő után - de talán ez azt is jelentheti, hogy jó nyomon járunk.
- Mire gondolsz? -nézett rá értetlenül Robin.
- Gondolj bele, ha senki nem tud róluk semmit, annak ellenére, hogy itt éltek a közelben annak az is lehet az oka, hogy szándékosan tüntették el a nyomaikat. Nincs sok információnk róluk, mára bárhol lehetnek. Az is lehet, hogy a saját bűnszervezetüket építették ki az évek alatt és úgy akarnak minket szétzilálni, hogy meggyengítik a hatalmadat. Lehet, hogy nem is személyes és tényleg csak a területünkre pályáznak.
- Elképzelhető, de ez csak növeli az aggodalmamat, mert ha így van, akkor a B terv nem sokat ér.
- Az nem biztos, hogy olyan nagy baj lenne. De nem is kell rögtön kidobni az ablakon. Az is több dolgot el tud dönteni, hogy egy ilyen esetre hogyan reagálnának - vélekedett Adam.
- Igazad lehet. Erre az eshetőségre nagyon régen nem gondoltam már - sóhajtott Robin. - Mennyivel egyszerűbb volt minden egy évvel ezelőtt.
- Ezen is túlleszünk kuzin, majd meglátod. Csak ki kell tartanod még egy kicsit és elfogadni a segítséget. Nézd csak, ott jön Pierre és Bertrand, menjünk eléjük, kérdezzük meg mit tudtak meg.
Amint elindultak feléjük, a másik két De Noir is észrevette őket, így feléjük fordították a lovaikat és félúton találkoztak.
- Ezt a szálat lezárhatjuk - kezdett bele köszönés nélkül Bertrand. - A nő nem bírta sokáig a mosólány munkát a nemesi kezével, alig egy évvel azután, hogy elment innen felkötötte magát és a család így vele ki is halt.
- Azt hiszem, ez is valami - ráncolta a homlokát gondterhelten Robin. - Akkor gőzerővel ráállunk a harmadik nyomra. Van egy ötletem, igyunk egyet - fordította a saját lovát a fogadó irányába.
- Szeretem az ötleteidet - helyeselt Pierre, és a három De Noir elindult a fiatal vezér után.
- Robin, nahát, micsoda meglepetés, nemcsak visszatérsz, de még társaságot is hozol - üdvözölte vidáman a belépőket Morris.
- Mit is mondhatnék, tegnap jól összekapartál - vigyorgott vissza rá Robin.
- Nem gondoltam volna, nem úgy tűntél - nevetett öblösen a kocsmáros miközben magához intette a négy feketeruhás alakot. - Üljetek le, mivel szolgálhatok fiúk?
- A lányod is itt van valahol? - tekergette a nyakát Bertrand, mire Morris nyakon csapta a a kezében tartott ronggyal, a többiek pedig jól kiröhögték.
- Az kéne még nekem, hogy egy magadfajta csibész koslasson utána.
- Tisztességes asszonyt csinálnék belőle, nem kellene tartanod tőlem - dörzsölte a nyakát nevetve a fiatal De Noir.
- A tisztességedtől mentsen meg engem a jóisten - sétált el mellette egy csinos, fiatal szőke lány és beállt az apja mellé a pultba. Nem először találkozott a csapattal és nem az első alkalom volt, hogy valamelyik a szoknyája körül legyeskedett.
- Lora, kedvesem, mindig megnyugvás vagy a fáradt szemnek - szólt fülig érő vigyorral Bertrand.
- Aztán miben fáradt el a szemed, a fenekem vagy a mellem bámulásában?
A De Noirok jót nevettek mind a négyen és Morris is büszkeséggel nézett a lányára, majd védekezően feltette a kezét, hogy ebbe nem szól bele. A lányát nem kellett félteni, legalább olyan talpraesett volt, mint az apja.
- Sört kérünk Morris - tért a lényegre Robin. - És talán egy kis információt.
- Előbb a sör, aztán meglátjuk mit tehetek még értetek - fejével egy ablak melletti kerek asztalhoz intette a vendégeit, Robinék pedig engedelmesen leültek. Alig pár perc múlva Morris öt korsó sör társaságában csatlakozott hozzájuk.
- Na ki vele, miről lenne szó? - ivott bele a saját italába.
- Ismertél itt valakit a faluban vagy a De Noir birtokon, akit Marinelnek hívtak? Elvileg két fiával a birtokunkon élt, de senki semmit nem tud róluk a faluban és a De Noirok sem emlékeznek rájuk, ami nagyon furcsa.
- Marinel… Marinel… most így hirtelen nem ugrik be, de nem jelenti azt, hogy nem is fog. Azt tudod, hogy mikor élhettek itt?
- Pontosan nem. Apám hagyott nekem hátra egy noteszt, abban szerepelt ez a név és ennyi információ. Sajnos, őt már nem tudtam megkérdezni erről.
- Nagy kár. De megígérem, ha valami eszembe jut, azonnal szólok. Gondoljátok, hogy ők állnak a háttérben? - kérdezte a kocsmáros.
- Ezen a ponton inkább már remélem - vonta meg a vállát Robin tehetetlenül. Kicsit csalódott volt, hogy Morrisnak sem jutott eszébe, pedig ha valaki, ő mindenkit ismert, aki megfordult errefelé.
- A többi nyomunk eléggé vakvágányra vitt eddig, úgyhogy most ők a legerősebb irány. Aztán persze lehet, hogy teljesen más irányt kell majd követnünk. Megint nagyon csendben vannak, kerülik a nyílt konfrontációt, ami elég aggasztó, mert nyomot sem nagyon hagynak maguk után - kapcsolódott be Adam.
- Értem. Nos, annyit megígérhetek, hogy nagyon nyitva tartom a szememet, ha idegeneket látok a környéken, mindenképpen igyekszem róluk minél többet megtudni - ígérte Morris.
- Köszönjük - mosolygott rá Robin. - Én pedig megígérem, hogy távol tartom ezt a jómadarat a lányodtól - csapott barátja vállára.
- Az jó lesz - nézett rá a másik De Noirra minden apai szigorával a csapos, majd felállt az asztaltól - Hagylak titeket, aztán ha valami eszembe jut, jelentkezem.
- Még egyszer ezer hála Morris - biccentett Robin bizakodóan.
- Nem tesz semmit - veregette meg a férfi a vállát, majd visszament a pultba.
- Legalább lesz itt is egy szemünk - vélekedett Adam. - Bár kétlem, hogy ha bármi gyanúsat látott volna eddig, azt ne jelezte volna nekünk azonnal. Morrisra mindig lehetett számítani, már a régi időkben is.
- Az már biztos. Te, Bertrand én esküszöm nyakon verlek - szólt rá nevetve Robin a fiatal De Noirra, aki továbbra is a kocsmáros lányt követte a tekintetével. - Ne akard elrontani a jó kapcsolatunkat Morrissal.
- Ne viccelj, éppen ellenkezőleg, erősíteni akarom a szövetséget egy pár kiskakassal - kacsintott amaz.
Annak ellenére, hogy most nem jutottak jelentősen előrébb, Robin engedte, hogy egy kicsit kiengedjen belőle a feszültség és átadta magát a jókedvnek.
Maria ezzel szemben Holdszálláson cseppet sem volt jó hangulatban. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a fia után Robint is elveszítheti. Idegesen járkált a szobájában fel és alá, gondolkodott, hogy vajon hogyan tudna segíteni a helyzeten, és mióta hazajöttek először érezte magát úgy, mintha börtönben lenne. Eddig teljességgel lefoglalta a keresés és az anyaság, de így, hogy a tét a kétszeresére nőtt nem bírt tovább tétlenül ülni.
Behívta az ajtaja előtt várakozó Fürgét, hogy vigyázzon a fiára és elment megkeresni Lovedayt. Csaknem az egész kastélyt bejárta, mikor végül összefutott Digweed-del, aki útbaigazította őt a konyha felé. Maria egy nosztalgikus mosoly kíséretében elindult a hosszú folyosón, ami a számára egyik legkedvesebb szobába vezetett egész Holdszálláson. Hirtelen érte a felismerés, hogy annyira el volt foglalva a gondjaival, hogy mióta itt tartózkodott, még csak eszébe sem jutott felkeresni a konyhát és annak pöttöm, de annál nagyobb szívű főszakácsát, pedig ha valaki, ő tudta, hogyan kell lelket önteni egy emberbe.
- Nahát, kis úrnőm, üdvözöllek szerény konyhámban, micsoda meglepetés - köszöntötte rögtön beléptekor egy hatalmas mosollyal Marmalode Jamben. Hosszú séfsapkája úgy ingott meg a feje tetején, mintha örömtáncot lejtene, hogy látja Mariát.
- Marmalode, én is örülök, hogy látlak. Azt mondták, itt találom Lovedayt - mosolygott Maria, majd gyorsan hozzátette: - De persze, nem ő az egyetlen ok, amiért jöttem.
- A konyhakertben van, éppen a gyógynövényeket gondozza - mondta széles mosollyal a séf, minden sértettség nélkül. - Azért remélem úrnőm megvárja amíg elkészül a pite, hamarosan tálalom.
Maria majdnem visszautasította, de aztán úgy döntött, nem akarja megsérteni vendéglátóját, így csak mosolyogva bólintott. Coeur azelőtt aludt el, hogy eljött, a könyvtárat pedig majdnem teljesen átnézték már, nincs hova siessen. Sógornője mosolyogva emelkedett fel a konyhakert növényei közül.
- Maria, de jó, hogy lejöttél! Itt vagyok, gyere, igyunk egy teát, épp most szedtem egy kis mentát.
- Az nagyon jól esnek, köszönöm, indult el Maria, mire egy szempillantás alatt mellettük termett a pöttöm szakács egy kancsóval és két csészével.
- Köszönjük, Marmalode - mosolygott melegen Loveday. - Maria, annyira örülök, hogy itt látlak. Láttam, hogy Robin járt itt korábban, mesélj, jó híreket hozott?
- Nem igazán - komorodott el Maria egy pillanat alatt. Igyekezett rendezni az arcvonásait, mielőtt folytatta volna. - Egyelőre a londoni nyom nem bizonyult hasznosnak, nem találtak semmit és a nincs túl nagy reménye a másik kettőben sem. Tartok tőle, hogy ha ez így megy tovább, akkor… -mély levegőt vett és inkább beleivott a teájába, de az megégette a nyelvét, mire felszisszent.
- Vigyázz, még forró - intette mosolyogva sógornője. - Ne féltsd Robint. Elhiszem, hogy kilátástalannak tűnik a helyzet, de hidd el, ha valaki képes ennek a végére járni, az az öcsém. Legalább olyan elszánt és kitartó, mint az apánk volt és olyan meggyőző és elragadó tud lenni, mint az anyánk. Nem látja ezt magában, de így van, hidd el, kiváló vezetője a De Noir klánnak és ne felejtsd el, hogy mennyire messzire elér a keze ezáltal. Jó kapcsolatai vannak, csak időt kell adnod neki.
- Tudom, hogy nehéz helyzetben van. Sokan elmentek és hátátfordítottak neki…
- Ez majdnem mindenkivel előfordul, amikor átveszi a vezetést. Apánkkal sem volt ez másképp, csak Robin hajlamos róla megfeledkezni - legyintett Loveday. Maria elképedt.
- Coeur de Noir nem volt mindig ünnepelt vezér?
- Ugyan, dehogy. Tudod, annak idején ő a bátyja helyére jött át Angliába, Adam apja helyére. Adam is épphogy megszületett. Egy balul sikerült akció alatt vesztette életét, nem is tudom pontosan, mi történt. A lényeg, hogy a nagyapám felajánlotta a másik két fiának, hogy az egyikük átveheti a helyét. Apánk volt a legfiatalabb és bizonyítani akart. A másik bátyja ezt nehezen viselte, az ő viszonyuk ezért romlott meg.
- Dehát ez volt a kötelessége, nem? Átvenni a klán vezetését.
- Nem volt. Tudod, a De Noirok nem olyanok, mint a királyok vagy más nemesi család. Megvan a maguk hierarchiája, de sokkal szabadabbak ezen a téren. A nagyapám kissé hatalommániás volt, így szerette volna a fiai által rátenni a kezét az angol földjeinkre is. Na, az ő tekintélye, az tényleg végnélküli volt. Azért is fogadták el, hogy az ő egyik fia legyen a vezető ideát. Csak hát apám még Robinnál is fiatalabb volt, amikor mindez történt, ráadásul majdnem teljesen idegen volt, csak néhány nyarat töltött ideát. Angolul is nagyon vaskos akcentussal beszélt - nevetett Loveday, Maria szeme pedig még jobban kikerekedett, és picit el is nevette magát, ahogyan elképzelte a francia akcentussal beszélő Coeur de Noirt.
- Rettenetesen keveset tudok a családotokról - ismerte be, Loveday pedig megértően elmosolyodott.
- Elég jól őrizzük a titkainkat. Ezért nem féltem Robint. Persze, minden kezdet nehéz, de nem olyan embernek ismerem, aki ne tudna ezeken felülkerekedni. Az elég jó bizonyítás lesz, ha leszámol az első komoly ellenségével.
- Apátok mivel tudta kivívni ezt a mélységes tiszteletet, ami körülvette? - érdeklődött tovább Maria.
- Volt annak idején egy megállapodás, amit még a bátyja felrúgott azért, hogy Adam anyját elvehesse. Élt itt egy harmadik, kisebb nemesi család, övék volt a környék egy kisebb, de annál jelentősebb része, azonban igencsak eladósodtak. A nagybátyámnak el kellett volna venni az örökösnőt, ezzel a De Noir birtokhoz csatolva az ő földjeiket és egy kis előnyt szerezni a Merryweather-ökkel szemben, csak a szerelem közbeszólt, így a szerződés felbomlott. Aztán, amikor történt, ami történt, a nagyapám remek lehetőségnek tartotta újra felajánlani ugyan azt, csak ezúttal a legfiatalabb fián keresztül.
- Ő lett végül édesanyátok? - kérdezte Maria, mire Loveday csak nevetett.
- Dehogy is! - Maria már lassan szédült a sok információtól, de nem tudta leküzdeni a kíváncsiságát, szinte már a széke szélére csúszott, ahogy hallgatta a másik nőt. Észre sem vette, hogy Marmalode odacsempészett két szelet pitét az asztalukra.
- Micsoda?
- Jaj, a De Noir férfiak és a szerelem. Illetve hát, talán nem csak a férfiak… Sorra csalódást okozunk az apáinknak, azt hiszem. Talán ez a mi átkunk - tűnődött Loveday. - Mindenesetre, ami miatt sokan elfordultak apámtól, amikor ideérkezett, pont az lett az oka annak, hogy végül olyan tiszteletre tett szert, ami övezte később. Tudod, apám mindig is ravasz és meglehetősen körmönfont ember volt, nem mellesleg igen jóképű, bármennyire is nehéz elképzelned neked, aki idősebb korában ismerted meg.
- Láttam a képet a bordeaux-i birtokon, nagyjából van elképzelésem - mosolygott Maria.
- Nos igen…. Szóval a lényeg, hogy ő is beleszeretett valakibe, egy londoni bálon - ő volt az édesanyánk, Elizabeth. Gazdag örökösnő, egyedüli gyerek, egy rettenetesen abúzív, iszákos apával. Verte anyámat, mindig ott, ahol nem látszott, hogy ne legyen belőle szóbeszéd. Apám megtudta és amikor megszöktette anyámat, hát… - Loveday megállt egy pillanatra, kereste a szavakat.
- Úgy érted..? - Maria sok mindent el tudott volna képzelni Coeur de Noirról, valóban, válogatott szörnyűségeket, de hogy valakivel végezzen, azt nehezen.
- Tudnod kell Maria, hogy ezt a szüleim sem apám hőstetteként emlegették soha. Anyám sokszor mondta, hogy az ő élete az apja halálán múlott és apám nem hezitált meghozni ezt a döntést érte. Nem volt mesébe illő lánykérés, az biztos, de nem ítélkezem, mert nem én éltem át azt a helyzetet. A lényeg, hogy anyám megörökölte az egész yorkshire-i uradalmat és vele értékes területeket a De Noiroknak. Na meg pénzt, rengeteg, rengeteg pénzt. Ami sok lehetőséget megnyitott. Apám végül kivásárolta a másik családot az itteni földekről, éppen csak a Merryweather-ök fölé ígérve. Így is értékén alul, bőven, de a másik család nagyon kétségbeesett volt. Aztán persze elköltöztek innen, nem tudom, mi lett velük. Annyi biztos, hogy apám emiatt nagyon nagy tekintélyt szerzett még az öregek körében is. Innentől kezdve nem voltak felé kétségek.
- És mi történt a yorkshire-i birtokkal?
- Anyám halála után apám eladta. Szerencsére, néhány dolgot el tudtam onnan hozni, ami anyámé volt.
- Azt hiszem, nem csak a De Noirokról tudok keveset, de a helyi történelemről is - tűnődött Maria. Elképesztőnek tartotta, hogy a látszólag békés és unalmas vidéki földeken ilyen szövevényes politikai akciók mentek végbe. Most döbbent csak rá, hogy mennyi minden előzte meg az ő érkezését és mennyi minden történt itt a varázslaton túl.
- Régi történetek, és neked teljesen más volt a küldetésed itt. Ne okold magad azért, mert te csak a szép oldalát láttad eddig a világnak. Ez egy olyan ajándék, ami sokaknak nem adatik meg ilyen sokáig. Hidd el, én tudom - mosolyodott el kicsit keserűen Loveday, aztán észbe kapott. - Ne haragudj, tudom, hogy neked is meghaltak a szüleid, nem úgy gondoltam.
- Semmi baj, tudom, mire értetted és igazad van. Mióta csak idekerültem azóta mindenki úgy vigyázott rám, mint a vidék legféltettebb kincsére. Még akkor is, amikor a völgyet megmentettük, Robin végig mellettem volt, amikor nehézzé vált. Sokkal inkább éreztem kalandnak, mint veszélynek és amikor meghoztam a döntést, hogy feláldozom magam a völgyért, akkor nem volt bennem félelem, csak teljes megnyugvás. És tudom, hogy te vagy az egyetlen a világon, aki pontosan tudja, mit éreztem akkor.
- Na igen - mosolygott nosztalgikus Loveday. - Féltettelek, de pontosan tudtam, hogy ezt kell tenned és hogy nem félsz. Valahogy úgy éreztem, minden rendben lesz. Nem volt kevésbé ijesztő végignézni, hogy a mélybe veted magad, de valahol mélyen legbelül bennem is ott volt ugyan ez a megnyugvás - átnyúlt az asztalon és megérintette a másik nő kezét és bizalmasan összemosolyogtak. Az utolsó két Holdhercegnő.
- Loveday, köszönöm. Azt hiszem, pontosan erre a beszélgetésre volt most szükségem.
- Örülök, hogy segíthettem.
Maria aznap már nem ment át a könyvtárba, pedig a tervei között az szerepelt még a beszélgetés előtt. Ami pedig még fontosabb, hogy minden vágya és félelme ellenére sem osztotta meg sógornőjével a férje és közte lezajlott beszélgetést. Ehelyett visszanyerte elveszített reményét és bizalmát a férjében.
Egymástól ugyan külön és távol, de a De Noir házaspár aznap este ugyan azzal a reményteli megkönnyebbüléssel csukták le a szemüket, mielőtt elaludtak volna és mindkettőjüknek a másik volt az utolsó gondolata, mielőtt utolérte őket az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése