The Secret Of Moonacre - Holdfölde Visszavár: I. fejezet- Az esküvő

(Előre is elnézést kérek mindenkitől, kicsit hosszúak lesznek a fejezetek, és ha még így is lesz aki belekezd az olvasásba... nos annak előre is köszönöm. :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, íme...) 

 Csodaszép nyári délután volt. Maria a tükör előtt állt és magát szemlélte. Szemei könnybe lábadtak a látványtól. A tükörben, amit Loveday-től kapott, mindig is szebbnek látta magát, a különlegesen ragyogó ezüstlap miatt, de a mai napon a kép minden eddigit felülmúlt. Ragyogó hófehér, nagy uszályú mennyasszonyi ruhájában és kontyba tűzött égővörös hajával, benne a fátyollal igazán, hercegnőhöz illően gyönyörűnek találta saját magát, és meghatotta a ruha sugallta érzés.

 Nagyon várta ezt a napot, talán mindennél jobban, de most, hogy itt állt, kétségei támadtak. Tényleg készen áll erre?

 Ekkor Loveday lépett be az ajtón, félbeszakítva Maria gondolatait.

-         Drágám, meseszép vagy!- csapta össze két kezét Loveday.

-         Köszönöm…- motyogta még mindig könnyes szemmel Maria. –Robin elkészült már?

-         Igen, mindenki ott van már, csak rád várunk. Mehetünk?

-         Persze, egy perc és kész vagyok- válaszolta Maria.

 Loveday kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.

 Igen, készen áll rá! Még egyszer belenézett a tükörbe, majd ennyit suttogott magának:

-         Viszlát, Miss Merryweather, üdvöz légy Madame De Noir…

 Ezután követte Lovedayt.

 Lent a kastély előtt várt rájuk Maria nagybátyja, Sir Benjamin. A hintó előtt állt, amit Maria és Loveday számára készíttettek elő, Sir Benjamin maga viszont Atlas nevű lován megy majd mellettük.

 Besegítette a két nőt a kis fehér, virágdíszes kocsiba és már indultak is. Maria jól ismerte már az utat Holdszállástól Ezüstharmatig, így nem igazán figyelt a csodálatos tájra, ami körülvette, sem a napsütésre, sem a madarak csodás énekére. Egyre csak azon járt az esze, hogy érjék már el a templomot. Csak Robinra tudott gondolni. „Vajon ő is olyan ideges, mint én?”- gondolta Maria.

 Robin már szörnyen ideges volt. Unokatestvére, Adam állt mellette tanúként.

-         Hol késnek már?- morogta Adamnek.

-         Nyugalom öcsém, már biztos nincsenek messze!- nyugtatta fivére.

-         Itt vannak!- kiáltotta lelkesen valaki a násznépből. Mindenki elfoglalta a helyét, Coeur de Noir pedig komótos, nehéz léptekkel az ajtóhoz sétált.

 A templomkapuban Loveday mosolygó, csillogóruhás alakja jelent meg. Belekapaszkodott Coeur karjába és elindultak a sorok között.

 Mikor odaértek, megszólalt a mennyasszonyi bevonulást jelző zene mindenki felállt és a bejáratra kapta a fejét.

Robin még egyszer idegesen fújt egyet, majd az ajtó felé irányította tekintetét.

 Mariára szemből irányult a fény és ettől természetfelettien gyönyörűnek látszott. Akárha egy angyal szállt volna Ezüstharmat templomába, hogy átvegye Maria helyét Robin mellett.

 Ahogy elhaladt a sorok között, Maria kissé idegesen mosolygott, és nem nézett senkire, csakis előre. Minden, ami megnyugtatta, ott volt elől: Fontenelli atya, mellette Miss Heliotrope, aki már inkább Jane Fontenelli, Loveday és természetesen Robin.

 Amikor odaértek az oltárhoz, Sir Benjamin homlokon csókolta unokahúgát, mosolygott, majd Robinhoz fordult és komoly arccal biccentett, aztán elfoglalta a helyét.

 A szertartás elkezdődött. A pap gyönyörű beszédet mondott, majd felszólította a jegyespárt, mondják el a köszöntőiket egymásnak.

    - Maria!- kezdte Robin. –Amióta megismertelek sok mindenen mentünk keresztül. Úgy vettem észre, remek csapat vagyunk együtt, és bevallom, eleinte Loveday nyaggatott, végül a magam akaratából kértelek meg, mert rájöttem, mindennél jobban szeretlek. Mióta eljegyeztelek csak Te jársz a fejemben és ezt a napot mindennél jobban vártam. Hát még a nászéjszakát hogy várom!- fejezte be egy nyers, De Noir-os mondattal és csibészes mosollyal a köszöntőt Robin. A násznépből, főleg a De Noir-ok soraiból, többen felnevettek, még Sir Benjamin is mosolyogva ingatta a fejét.

    - Robin! Mikor megismertelek, nem is tudtam, hogy köztünk ilyen erős kapocs lesz. Az első benyomásom ellenkezője pedig számomra akkor bizonyosodott meg, amikor segítettél megmenteni a völgyet, és megismertem az igazi Robin De Noir egy jelentős részét. Ahogy teltek az évek, úgy éreztem, teljesen megismertelek, és lenyűgözött, ami benned rejlik. Beléd szerettem, és amikor megkérted a kezem, nagyon boldog voltam. Tudtam, hogy Te vagy a tökéletes férj számomra, mert erős és bátor vagy, melletted biztonságban érzem magam, és ha kell, tudsz érzékeny is lenni, gyengéd hozzám. Mind e mellett még jóképű is vagy és különleges képességed van arra, hogy kihozz a sodromból. –mindenki felnevetett, Loveday és Madame Fontenelli a könnyeiket törölgették.

 A pap ismét átvette a szót és rátért az esküre.

- Nos, akkor most térjünk a lényegre. Tegyetek szent fogadalmat a mindenható Isten előtt. Robin, mondd utánam! Én, Robin De Noir…

- Én, Robin de Noir…

-… a jelenlévő Maria Merryweather-t szeretem, szeretvén feleségül veszem…

-… a jelenlévő Maria Merryweather-t szeretem, szeretvén feleségül veszem…

-… hűséges leszek hozzá és kitartok mellette jóban és rosszban…

-… hűséges leszek hozzá és kitartok mellette jóban és rosszban…

-… egészségben és betegségben, szegénységben és gazdagságban…

-… egészségben és betegségben, szegénységben és gazdagságban…

-… míg a halál el nem választ.

-… míg a halál el nem választ.

 A pap Mariához fordult:

- Maria, kérlek, mondd utánam! Én, Maria Merryweather…

- Én, Maria Merryweather…

 Maria is megismételte az esküt.

- Az eskütétel megtörtént-folytatta a szertartást Fontenelli atya.

- Ezennel, Isten által rám ruházott hatalmamnál fogva titeket házastársakká nyilvánítlak. A jelenlévők tanúi e frigy törvényességének, ásó, kapa, nagyharang válasszon el benneteket.

 A násznép éljenzésbe, és tapsolásba kezdett, a De Noir klán tagjai éles füttykoncertet adtak és kakaskukorékoláshoz hasonló hangon rikoltoztak, Robin pedig a karjába kapta Mariát és a levegőben tartva újdonsült feleségét, megcsókolta, majd kiszaladt vele a templomból.

 Lassan beesteledett, de a násznép még ugyanolyan vidáman mulatozott a De Noir várban tartott lakodalomban, mint ahogy órákkal azelőtt az esküvő után közvetlenül.

 Maria és Robin megszámlálhatatlanul sokat táncoltak már egymással meg a násznép többi tagjával, és most, hogy már a hagyomány szerinti menyasszonytáncon is túlestek, ismét egymásnál kötöttek ki. A zenekar ezúttal egy lassú keringőzenét játszott, pihenésképp, Robin és Maria egymásnak simulva lassúztak a tánctér közepe tájékán.

-         Mondtam már, hogy mennyire boldog vagyok?- kérdezte halkan Maria.

-         Ezerszer!- nevetett Robin.

-         És azt, hogy szeretlek?

-         Nem elégszer- suttogta hitvese ajkába Robin.

 Hirtelen kivágódott a nagyterem egyik ajtaja, amihez egy lépcső vezetett fel, megjelent egy tömlöcőr és odasietett Coeur de Noirhoz. A porkoláb suttogott valamit Coeur fülébe, majd elsietett az ajtó irányába. Az idős fővezér dühöngött egy sort, majd kiküldött egy csapatnyi harcost a teremből.

-         Robin!- szólította magához a fiát a klán vezére.

 Robin elnézést kért Mariától, majd Sir Benjaminhoz irányította, hogy táncoljanak, amíg ő az apjával vált pár szót.

-         Mondd apám, történt valami?

-         Attól tartok. A Néma megszökött.

-         Mikor?

-         Akár órákkal ezelőtt. Az őrségváltásban vették észre, de az is lehet, hogy pont azt a percnyi időt használta ki. Volt ideje tervezgetni…

-         Az már biztos. Ki tudtak szedni belőle valamit?

-         Nem, hű maradt a becenevéhez.

-         A rohadék!

-         Kiküldtem két csapatot utána, és nem szívesen, de arra kérlek, vidd ki a Jeuneöket.

-         Most?

-         Ti naphosszat az erdőben garázdálkodtatok, mióta csak járni tudtok, jól ismeritek a nyugati járatot. Arra még nem küldtem senkit.

-         Lóval menjünk?- adta meg magát Robin morcosan. Bár már 25 éves volt, kisfiús sértődékenysége cseppet sem múlt el az idővel, sőt, mindinkább előjött, amikor neki nem kívánatos dologgal kellett foglalkoznia.

-         Csak néhányan. Vannak lóval elérhetetlen helyek arra, de páran járőrözzenek az ösvényeken. Ösvényenként kettő menjen lóval, az annyi, mint…

-         Nyolc, plusz én meg a Fenyvesjárók. Az összesen 12. Ennyi ember elég lesz.

-         Ti egyedül akartok menni bent?- nézett rá hitetlenkedve a rangidős De Noir. Nem mintha féltette volna a csapatot, inkább csak nem bízott a hatékonyságukban, elvégre a Jeuneök, ahogy a nevük is mutatta, a fiatal újoncok Robin irányította csapata volt, akik közt a legidősebb Robin unokabátyja, a 27 éves Adam volt, a legfiatalabb tagjuk pedig alighogy betöltötte a 16. életévét.

-         Kiket viszel ki?

-         Adam, Fürge, Max, Mort, Danielle, Havier, Court, Alvin, Pierre, Jean-Luc, Bertrand.

-         Jean-Luc? De hát ő a legfiatalabb!

-         És a legjobb. Erről nem nyitok vitát- mondta Robin és el is tűnt. Így is túl sok időt csevegtek el.

 A násznép között cikázva rögtön megtalálta Fürgét és Mortot, és megkérte őket, keressék meg Daniellet, Haviert, Courtöt, Alvint, Maxot és Pierret, majd menjenek az istállóba, nyergeljék fel a lovaikat és induljanak el a nyugati ösvényeken párokban, és figyeljék, hátha látják valahol a szökött Némát. Mindenkinek megvolt már a maga megszokott partnere, így ezzel nem lesz gond. Robin gyorsan megkereste az unokatestvéreit, Jean-Lucot, Bertrandot és Adamet. Öt percen belül már a négy „gyalogjárőr” is kifelé rohant a várból. Addig Robin ismertette a tervet. A négy óösvényt felügyelik, ahol egy tapasztaltabb erdőjáró el tud igazodni este, menekülés közben is, valamint az azokhoz tartozó nyugati területeket, és húszpercenként találkoznak a négy metszőpontjában, amit útközben megbeszéltek.

 Maria idegesen pillantott az ajtó irányába, amin át Robin és csapata eltűntek. Nem tudta elképzelni mi lehet olyan fontos, hogy megzavarják a lakodalmukat, és pár órás férjének is el kell hagynia a helyszínt. Átvágva a tömegen megkereste Lovedayt, és nekiszegezte a kérdést.

-         Te tudod, mi folyik itt?

-         Nem Maria, és eléggé ideges vagyok. Az utóbbi hónapokban ez már nem az első eset, hogy csak úgy csapot-papot otthagyva elrohannak. Körül-belül négy hónapja vagy talán kicsit kevesebb, tudod, amikor Miss Heliotropenál voltál, apám és George meglátogattak minket, de Robin utánuk jött a birtokra és egy „igazán fontos” indokkal rángatta el őket.

-         Mi volt az?

-         Fogalmam sincs, de az óta nem jöhettem egyedül az erdőbe. Fel tudod ezt fogni? Én, aki a fenyvesben laktam évekig, már csak kísérettel tehettem be oda a lábam. Felháborít és elszomorít a dolog, hogy leshet ránk olyan veszély itt, amitől óvni kell minket!- szörnyülködött Loveday.

-         Engem inkább az aggaszt, hogy csak ilyen kevesen járnak utána. A bácsikám mit tud erről?

-         Én sem tudok semmit- mordult fel Sir Benjamin Maria háta mögött.

-         És felettébb bosszant, hogy a saját földemen is meg akarják mondani, meddig mehetek, és mit csinálhatok.

-         Nyugodj meg drágám, ismerem az apámat. Nem véletlenül mondja, amit mond. Idővel ezek a kellemetlenségek is el fognak múlni.

-         Ajánlom neki! Már nagyon unom ezt a hónapokon át tartó homályt. Legalább beszélne nyíltan, ha tudnám…

 Maria úgy döntött magára hagyja a házaspárt, és felmegy a vadászbástyára. Ideje kicsit kiszellőztetni a fejét. Feleslegesnek és láthatatlannak érezte magát, habár elméletileg ez az ő estéje. Igen! Ez az éjszaka róla szól, és nem holmi titkos ellenséggel vívott csatározásról! Ezt meg is mondja és számon kéri majd Robinon, amint visszajött.

 Nem tudta, meddig állt ott, talán csak fél óráig, de az is lehet, hogy órákon keresztül, amikor fázni kezdett, és úgy döntött, akármennyire is haragszik a teremben összegyűltekre és kint cirkáló De Noir-okra, visszaoson, és felkeresi férje hálószobáját. Éppen elindult lefele a csigalépcsőn, amikor ugyan ezen az útvonalon Robin kuzinjának, Adamnek Anabelle nevű feleségébe ütközött.  

-         Maria! De jó, hogy megvagy. A vendégek hazamentek, Robin pedig téged kajtat egyfolytában, amikor feküdnie kéne, de csak fel-alá rohangál a várban.

-         Mi? Miért kéne feküdnie?- ráncolta a szemöldökét Maria.

-         Megsebesült. Nem vészes, de még nem engedte magát ellátni.

-         Akkor siessünk!- váltott át dühösből aggodalmasra a lány és szinte lerepült az emeletről.

 Robin éppen a könyvtárból száguldott át az ebédlő felé, amikor a két nő leért a lépcsőn. Maria és Robin ugyanannyira dühösek voltak, és legalább annyira aggódtak is, ugyanis míg egyikük azért izgult, mert sebesült házastársa nem engedte magát ellátni, a másik idegeskedhetett amiatt, hogy párját sehol nem találták már vagy három órája.

-         Mégis hol voltál?- kiabált rá Robin a lányra.

-         Miért rohangálsz itt, mint egy felajzott mókus?- támadt neki egyből Maria is.

-         Téged hajkurászlak, mert hirtelen eltűntél és senki nem látott.

-         Te meg megsebesültél és ezt cseppet sem veszed komolyan!

-         Nincs mit komolyan venni! Nem tünedezhetsz csak így el, kényed-kedved szerint! Az őrületbe kergetsz te nő!

Ahogy egyre hangosabban vitatkoztak Maria végig nézett férjén és tekintete megállapodott a lábán, amiből egy letört végű nyílvessző állt ki. A sebből még mindig szivárgott némi vér a rengeteg alvadt mellett, és a kis fegyver rendesen kiszaggatta a férfi combjára simuló bőrnadrágját is, amit a templomi szertartás után cserélt át, akárcsak a többi De Noir.

-         Jézusom, Robin! Eszednél vagy? Vérzel, és egy nyamvadt nyíl áll ki a lábadból! Azonnal feküdj le, hogy be tudjuk kötni, mielőtt a lábaddal együtt kell eltávolítani azt a nyilat!- kiáltott rá a férfira, mire az döbbenten nézett a nőre, aztán a lábára.

-         A szentségit, teljesen kiment a fejemből. Ez is a te hibád!

-         Mi? Ne akard rám kenni a felelőtlenségedet!

-         Ó, a friss házasok… milyen boldog is a házasélet, nemde?- lépett unokaöccse mellé Adam.

-         Na, már csak te hiányoztál ide- forgatta a szemét Robin.

-         Fogd be, és húzzál fel a szobádba, hogy bekössük a lábad.

-         Jó, jó, csak hagyjatok már lógva.

-         Szívesen fellógatnálak néha…- morogta Maria, majd elindult a két férfi mögött, a bal oldalán Anabelle-el.

 Miután a nyilat kiszedték Robin lábából, rendesen kitisztították és bekötözték a sebét, majd megbizonyosodtak róla, hogy még lábra tud állni, bekényszerítették a zsörtölődő férfit az ágyba. Adam és Anabelle még tíz percig bent maradtak, majd, miután a két férfi megállapodott abban, hogy Adam holnap kora reggel átugrik a Jeuneökkel megbeszélésre, a másik házaspár elhagyta a szobát.

 Maria csendben nézett ki az ablakon, majd kicsivel később elment a fürdőszobába mosakodni. A víz ugyan már hideg volt, de felfrissítette kicsit, és észhez térítette. Milyen dolog az, hogy a férje a lakodalmukról csak úgy elrohan, és sebesülten jön vissza? Ráadásul utána még a fejét is majd’ leharapta! Na, várjon csak, ezért még megkapja a magáét.

 Visszasétált a szobába, ahol Robin az ágyon feküdt, derékig betakarózva, meztelen felsőtesttel, és őt követte a tekintetével.

-         Le akarsz mosdani? Bár a víz már jéghideg, azért a koszt csak le akarod mosni magadról.

-         Szóval mocskosnak gondolsz? Talán büdös is vagyok?- vigyorodott el lassan Robin.

Maria fáradtan elmosolyodott, majd válaszként csak megrázta a fejét.

 Szerette Robin illatát. Az erdő minden egyes aromájának fantasztikusan leírhatatlan keveréke, ami a férfiból áradt, minden erdei útja után sokkal erősebb volt, és teste összes porcikájából sugárzott. Biztonságot és erőt jelentett Maria számára, minden szappannál és kölninél többre tartotta. Imádta belélegezni.

 Robin lassan és vágyakozóan kinyújtotta felé hatalmas, izmos karjait, és mutatóujjaival invitáló mozgásokat tett. Maria minden apró habozás nélkül odament hozzá, és érezte, hogy a haragja az utolsó cseppig elpárolgott. A feszültség elszállt közülük, és egy új, bizsergető vibrálás költözött a helyébe, ahogy egyre fogyott a távolság köztük.

 Amikor odaért az ágyhoz, leheveredett a kényelmes és nagy bútordarabra, minden kecsességét megőrizve. Belefészkelte magát a férje ölelő karjaiba, és a fejét a mellkasára hajtotta. Érezte, hogy Robin arca a hajába fúródik, és egy mély levegővétel után belepuszilt a vörös tincsekbe.

-         Mi folyik itt Robin?- kérdezte Maria. Muszáj volt megkérdeznie, ez a titkolózás már szörnyen fárasztó volt.

-         Semmi.

-         Ne, ne mondd, hogy semmi! A semmi nem lövöldözik nyilakkal, nem sebesít meg, és nem rángat el a menyegződről. Mondd el. Kérlek!- nézett fel a férfi elképesztő, mogyoróbarna szemeibe.

 Robin mélyet sóhajtott majd belekezdett.

-         Körülbelül fél éve fedeztük fel, hogy valaki mérgezi a vizet. De ez alig pár hétig tartott, viszont épp elég kárt okozott. Úgy gondoltuk, az egyik felelőtlen Ezüstharmati szerencsétlenkedett, helyreállt, nem foglalkoztunk vele. Aztán abban az időben, amikor megkértem a kezed, új csapdákat találtunk az erdőben. Valami furcsa, bénító méreg volt rákenve, hogy az állat ne tudjon kiszabadulni belőle, és ne is tegyen kárt magában, ha megpróbálja. Ezzel úgy nincs is gond, csak ugyebár nem a mi csapdáink voltak, viszont a mi területünkön.

Itt kis szünetet tartott, és mélyet sóhajtott.

-         Aztán, úgy három-négy hónapja, apámat azzal a hírrel kellett elrángatnom Lovedayéktől, hogy valaki teljesen kifosztotta az éléskamrát, valamint elvitt két lovat, köztük az egyik legjobbat is, apám vadászlovát, és még pár fegyvert. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy valaki nem csak keresztbe akar nekünk tenni, hanem egyre nagyobb mozzanatokat tesz egy területharc felé. Másfél hónappal ezelőtt elfogtunk valakit. Épp az erdőben voltunk a Fenyvesjárókkal, meg két idősebb De Noirral, hogy utánajárjunk a dolgoknak, amikor ránk lőttek, de célt tévesztett a nyíl, és a fában landolt. Amikor a támadónk látta, hogy elbénázta, és felfedte magát, megpróbált elmenekülni, de egyértelmű volt, hogy vagy az ellenség egyik újoncát küldték ránk, vagy a területsértők nem ismerősek errefelé. Sikerült bekerítenünk a mocskot és elkapnunk, de hiába. Nem mondott semmit. Pedig rendesen megdolgoztuk a fiukkal, de semmi. Aztán ma apám azt vágta az arcomba, hogy a Néma kiszökött.

-         A Néma?- kérdezett vissza Maria, aki eddig csendben hallgatta a története.

-         Igen. Így neveztük el, mert egy szót se szólt. De még csak meg sem nyikkant. Pedig lett volna oka a kiabálásra- csikorgatta a fogát dühösen Robin.

-         Kímélj meg a részletektől, kérlek- sütötte le a szemét Maria. Nem bírta elviselni az erőszakot. Semmilyen formában. Tudta, hogy Robinéknak milyen eszközeik vannak a vallatáshoz, csak éppen nem vett róla tudomást.

-         Mindegy- folytatta Robin,- megszökött, és utána kellett menni, hogy ne jusson messzire. De a szemétládának sikerült szólni a haverjainak, így kiegyenlített erőviszonyokkal álltunk szemben. Ez van, most így végződött, de még közel sincs vége.

-         Területharc? Óriási.

-         Ne félj, rád nincsenek fenyegetéssel. Ameddig betartod, hogy nem mész az erdőbe.

-         Mintha megint tizennégy éves lennék- puffogott Maria. Utálta, ha megmondták, mit csinálhat és mit nem. Olyan volt, mint egy vadmacska. Szabad, kecses, fenséges, elegáns és felettébb makacs. Robin és a cimborái is vadmacskának hívták az első találkozásukkor. Azóta ez a becézés megmaradt, de csakis Robin számára.

-         Ez most azért annál kicsit komolyabb. Ráadásul még csak 19 éves vagy, szóval olyan nagy különbség nincs.

-         Az az öt év igen is sokat számít!

-         Valóban…- suttogott immár a lány nyakába Robin. Maria felsóhajtott, ahogy a férfi forró lehelete cirógatta a bőrét.

Robin szorosabban magához vonta, majd miután pár másodpercig mélyen az ezüstszín szempárba meredt, az ajkát rátapasztotta Mariáéra. A kezdetben gyengéd csók vaddá, és követelőzővé vált, és egyre hevesebb lett. Robin végigsimított Maria hátán, le a fenekéig, majd a combjához, amiről feljebb csúsztatta a selyemhálóinget. Maria beletúrt Robin hajába, és ő is hevesebben csókolta a férfit, miközben izgatott zihálásuk felerősödött, és Maria bizsergést kezdett érezni a férfi által simogatott combjai között.

 Amikor Robin magára kulcsolta a lány hosszú, vékony lábát, felé magasodott, és hozzányomta a csípőjét, hogy megmutassa nyilvánvaló vágyát. Nem hordott fehérneműt, így teljesen meztelenül terült a lányra, majd azon kezdett igyekezni, hogy a lányt is megszabadítsa a feleslegesnek ítélt ruhadaraboktól. A rövid hálóruhát úgy csúsztatta le róla, hogy a lehető legrövidebb időre szakítsa meg a hosszúra nyúlt csókcsatát, és az első adandó alkalommal újra folytatta a csodás rohamot.

 Maria kezdte elveszíteni a fejét. Lába köze egyre forróbban lüktetett, és érezte, hogy a csipkefehérneműje teljesen átázott a felhevült testének fizikai reakciójától. Robin ismét hozzádörzsölte kemény férfiasságát, és ezzel kimutatta az ötévnyi várakozást, ami eddig a pillanatig tartott. Most végre eljön majd a pillanat, amit eddig halogattak, amiből eddig Robin csak csekély ízelítőt adott Mariának, és a lány most kezdte felfogni, a férfi mennyire visszafogta magát, és ettől hirtelen elöntötte a büszkeség és a szeretet. Az öt év alatt volt már része szenvedélyes csókokban, de ez minden eddigit felülmúlt, és teljesen más végkimenetellel kecsegtetett.

 Idő közben Robin birtokba vette immár fedetlen felsőtestét, egyik kezével megtámasztotta magát, a másikkal pedig óvatosan masszírozni kezdte Maria mellét. Először lassan, cikázva a két nagyobb alma nagyságú domb között, kényeztette a lányt, néha körözve, néha megint masszírozva, időnként pedig megcsipkedve a megkeményedett bimbókat. Rövid időre abbahagyta, majd megszakítva a csókot elkezdett ajkával lefelé haladni a lány testén, végigcsókolva minden egyes testfelületet, a nyakától kezdve egészen a melleiig. Maria egyre hangosabban zihált, és amikor a férfi a csípőjén végigsimítva a dereka alá csúsztatta egyik kezét, és a másikkal a mellét simogatta, hirtelen elállt a lélegzete. Robin a szájába vette a mellbimbóját, és lassan, körkörösen nyalogatva azt, egyszer csak lágyan megszívta.

 Maria beletúrt a férfi hajába és felnyögött. A teste egyre jobban izgalomba jött, és nem tudta elképzelni, hogy lehet ezt még fokozni, amikor Robin folytatta az édes kínzást. A szívásokat megsűrítve és megerősítve egyre jobban belelendült, de közben kezét Maria fenekén áthaladva benyúlt a lány szétterpesztett combjaihoz, és végigsimított annak belső részén is. A lányon édes borzongás futott át, és még erősebben beletúrt kedvese hajába.

 Robin kissé feljebb csúszott, úgy, hogy a lány át tudjon nyúlni izmos lebarnult karja alatt, és bele tudjon kapaszkodni a hátába. Hogy elterelje kicsit a lány figyelmét, ismét heves csókcsatát kezdeményezett, aminek a jelek szerint Maria nagyon örült, és néhány heves sóhajjal örvendeztette meg Robin füleit. Tetszett neki ez a még ártatlan hang, minél többet akart belőle, és már nehezen tudta tartani magát. De azt akarta, hogy az első közös alkalmuk jól sikerüljön, főleg, hogy a lánynak ez volt élete első ilyen élménye.

 Lassan, egyre feljebb araszolva cirógatni kezdte Maria belsőcombját, és érezte, hogy kemény férfiasságának lüktetése kezdi elérni a végpontot. Amikor már nem bírta tovább türtőztetni magát vártalanul és hirtelen végigsimított ujjaival a lány legérzékenyebb pontján, a fehérneműn keresztül. Maria az eddigieknél hangosabban felnyögött és Robin megsejtette, hogy a lány tágra nyitotta a szemét, ezért ő is kinyitotta, hogy mélyen a szemébe nézzen. Amikor látta, hogy Maria egyáltalán nem bánja a tempót, sőt élvezi, rájött, ideje kicsit gyorsítani, szépen, óvatosan. Szinte letépte a lányról az apró csipke bugyit, majd a kezével megismételte a simogató mozdulatot, egyszer… kétszer… százszor.

 Maria egyre hevesebben zihált, de kezdte felfogni, az élvezetnek még messze nincs vége. Követelőzően kicsit közelebb nyomta Robinhoz a csípőjét, majd hálát adva a sötétnek, elpirult, mert szégyellte, hogy így sürgeti a dolgokat. De Robin ezt nem bánta, sőt, értette a célzást és ekkor hirtelen…

 Maria halkan felkiáltott, amikor Robin becsúsztatta az egyik ujját nedves hüvelyébe. A hirtelen érzett apró fájdalmat felváltotta a gyengéd és óvatos élvezet. A mozgás egyre sűrűbben ismétlődött, és egyre erőteljesebb, gyorsabb lett. Maria zihált, közel volt a beteljesüléshez, legalábbis ő így érezte. Ekkor azonban Robin megint megszakította, amit csinált, a csókot is, és kicsit fészkelődve pozíciót váltott. Maria már nem tudott gondolkodni, így hirtelen fel sem fogta, mi fog történni, amikor Robin a csóknak is véget vetett és megint egymás szemébe néztek és a férfi óvatosan elmosolyodott, majd megint a bejárathoz irányította magát, de ezúttal sokkal óvatosabban bánt a mozdulatokkal.

 Maria ismét, kicsit hangosabban felkiáltott, és belemart Robin hátába. Bár a férfi még alig kezdett bele, és még megmozdulni sem mert, Mariát hirtelen fájdalom öntötte el. Ugyanakkor ezzel a fájdalommal együtt valami enyhén kellemes bizsergés is társult. Robin lassan, óvatosan, de határozottan elkezdte az apró lökéseket, ügyelve, hogy a lánynak ne okozzon nagy fájdalmat és csak aprólékosan haladjon egyre beljebb, miközben kezével bebarangolta a testét, hogy elvonja a figyelmét a fájdalomról. Minden alkalommal, amikor úgy érezte, kicsit lendíthet a helyzeten, beljebb hatolt a lányba, és minden ilyen próbálkozást fájdalmas szisszenés követett, de Robin már nem törődött vele. Nem tudta magát tovább visszafogni, és tudta, ha sokáig húzza, csak ront a helyzeten és a pillanat is elszáll. Hárompercnyi kísérletezés és gyengéd döfködés után hirtelen mélyen és keményen belehatolt a lányba, aki erre felsikoltott, Robin pedig megállt, és várta a lány reakcióját.

-         Fáj?- kérdezte aggódva.

-         Nh-nem, jól vah-gyok- lihegte Maria.

 Robin érezte, hogy akár önkéntelenül is, de Maria közelebb tolja a csípőjét, mire már mindketten felnyögtek. Maria meglepően szűk volt, és ez tetszett Robinnak. Lassan elkezdett mozogni benne, vigyázva, hogy ne okozzon még nagyobb fájdalmat a lánynak. Amikor úgy tűnt, Maria túl van a fájdalmon, és átlendült az élvezetbe, Robin beljebb lendítette magát.

 Maria megfeszítette a hátát, és a csípőjét hozzányomta Robinéhoz, aki így teljesen mélyre tudott hatolni benne, mire újra felnyögtek. Lélegzetük egyre sűrűbb és hangosabb lett, a mozgás felerősödött és gyorsabbá vált. Robin érezte, ahogy Maria körmei belevájnak a hátába és ez rásegítette a gyönyörre. A mozgása elérte a leggyorsabb és leghevesebb pontot majd érezte, hogy a magja kilövell és eltelíti Mariát.

 Egyszerre élveztek el. Robin hangosan felnyögött, Maria pedig hangos sikoltással adott hangot az élvezetének. Segítették egymásnak megélni a gyönyört, és ameddig lehetett elnyújtották a pillanatot. Mindketten remegtek, fújtattak, és kifáradva kapaszkodtak egymásba, továbbra is összekapcsolódva.

 Végül Robin egy lassú mozdulattal kihúzta magát Mariából, és fáradtan dőlt le mellé, majd magához húzta a lányt. Kimerülve, feltüzelve és szinte azonnal elaludtak.

 Másnap reggel Maria kielégülten, pihenten és kisimulva ébredt, arra, hogy Robin az ő egyik vörös hajtincsével játszadozik. A kellemes húzogató mozdulatok bizsergették Maria fejbőrét. Imádta, amikor a férje a haját piszkálta. A férje. Istenem, de jól hangzik!

-         Jó reggelt, Hercegnőm- köszöntötte széles mosollyal Robin.

-         Neked is- mosolyodott el Maria és egy hosszú pillanatra lehunyta a szemét, amikor a férfi elkezdte a haját simogatni.

-         Jól aludtál?

-         Soha jobban. Tényleg, nem is emlékszem, mikor aludtam ilyen kellemesen!

-         Akkor jól végeztem férfijúi kötelességeimet- vigyorodott el pimaszul Robin, mire Mariának kipattant a szeme, de rögtön le is sütötte, és olyan vörös pír öntötte el az arcát, hogy színét még egy királyrák is megirigyelte volna.

-         Ne légy zavarban! Te is csodálatos voltál- simított végig Robin Maria arcán és ajkán, majd közelebb araszolt, hogy homlokon csókolja a lányt.

-         Köszönöm… azt hiszem- motyogta zavartan Maria. Idegennek érezte az este történteket, és kényelmetlenül érintette ez a téma. Remélte, hogy ez idővel majd elmúlik.

Robin csak kinevette, majd felemelte a lány állát ezzel kényszerítve, hogy az ránézzen, és hosszan megcsókolta.

 Egy órával később, a lassú, kényszeres készülődési folyamaton átesve kézen fogva sétáltak le a lépcsőn. Beléptek az étkezőbe, és furcsán néztek körbe. A várt reggeli sehol, viszont 24 dühös szempár meredt rájuk. A Jeuneök.

-         A büdös francba!- esett ki rögtön „hősszerelmes” szerepéből Robin.

-         A számból vetted ki a szót…- morogta a csapat egyetlen lány tagja, Danielle. -Van fogalmad róla, mióta várunk rád? Délután egy óra van, és mi itt csücsülünk a seggünkön, már rohadva a székre, reggel hét óta, és te mit csinálsz? Leandalogsz, mint akinek semmi problémája, vigyorogsz, mint a tejbe tök és…

-         Jól van Danie, értettük. Köszönjük- csitította Adam.

-         De…! –kezdte a tiltakozást a lány.

-         Jól van, sajnálom, rendben?- emelte maga elé a kezét Robin védekezőleg. Maria csak csendben állt mellette, a 23 ember pedig susogott egy „semmi gond”, „nem érdekes”, minden oké” félét, Danielle pedig csak dühösen fujtatott tovább.

-         Neked meg mi bajod?- lökte oldalba az ikerhúgát az egyik Jeune, Havier.

-         Semmi- morogta amaz az orra alatt.

-         Na, akkor, ha már itt vagyunk, beszéljük át az este történteket és a stratégiát- csapta össze a tenyerét Adam.

 Robin még egy futó csókot lehelt Maria arcára, aztán a lány átsétált a könyvtárszobába. Olvasgatott, jegyzeteket készített, rendezgette a könyveket, énekeket tanult az imakönyvéből, elfogyasztotta magányos ebédjét, és észre se vette, hogy beesteledett. Már este hét óra volt, amikor kiabálásra lett figyelmes.

 Kilépett a könyvtárból, megállt az étkező ajtaja mellett és fülelt. Francia szavak csapták meg a fülét. Kevés dolgot értett, pedig tanult franciául, kislány kora óta, Miss Heliotrope-val. Írásban kiváló volt, rendesen tudta a nyelvtant, a kiejtése hibátlan volt, de lassan beszélt, és nehezen fogta fel a hallottakat a franciák darálós, gyors stílusában, Miss Heliotrope lassú, kimért szavai után. Robinék pedig vérbeli franciákként, hadarva-kiabálva veszekedtek egymással, kihasználva, hogy a személyzetük nagy része angol anyanyelvű és nem értik, amit mondanak, így a bizalmasság és a klán dolgai megmaradnak, és a kívülálló, kíváncsiskodó füleknek ellenállnak. Maria is csak egy-két szót, mondatot értett. Valami hibáról ment a vita, amit az egyikük ejtett, és a stratégiára több féle változatot találtak ki, nem jutottak megegyezésre. Maria Danielle hangját hallotta ki a tömegből, amint rákiabált az egyik férfira: „Tu est le bête coq!”- ami röviden annyit tesz: Egy hülye kakas vagy.

 Maria a szája elé kapta a kezét, és bár tudta, valakit ezzel most vérig sértettek, önkéntelenül is elnevette magát. Amíg vissza nem hallotta férje hangját, amint ennyit válaszol: „Én legalább kakas vagyok”.

 És elszabadult a pokol, mindenki mondta a magáét, kiabáltak, ordítoztak. Daniellet ezzel lehetett a legjobban megsérteni. Maria tudta, hogy az első olyan De Noir lány, aki a fosztogatók és zsiványok csapatába tartozott felnőttként is, aki rátermettségével elnyerte a legtöbbek elismerését. Szeretett köztük lenni, és a többség szava mellette szólt, egy valaki nem nézte jó szemmel, hogy ilyen minőségben tagja a lány a családjuknak. Ez a valaki pedig Robin volt.

 A nagy kiabálás közepette, Danielle kiviharzott a teremből és észre sem véve Mariát, kirohant az ajtón, lóra ült és elvágtatott. A teremben kezdett elülni a zaj, a veszekedés a végéhez közeledett. Egyszer csak Havier hangja hallatszott.

 - Robin, mekkora egy tuskó vagy!- szidta le a csapat vezetőjét.

 - Én? Ez a lány elvetette a sulykot. És különben is, minek lófrál velünk? Nem tartozik közénk, én mondom.

 - Mást se csinál, mint hogy azért erőlködik, hogy végre minden rendben legyen köztetek a csapatban!- védte húgát Havier.

 A többiek csendben hallgattak, Robin pedig átgondolta a fiú szavait.

 - Végeztünk, elmehettek. Holnap még visszatérünk erre a tanácsgyűlésen, a többiek előtt. Á bientôt!

 A Jeuneök elvonultak, Robin pedig leült az asztalhoz, rákönyökölt, beletúrt a hajába és bámult maga elé. Mariát ez a gondolkodó pozitúra leginkább egy durcás kisfiúra emlékeztette, csak komoly arccal. Beljebb lépett a helyiségbe, és megköszörülte a torkát, mire a férje ránézett és lustán elmosolyodott.

 Nem mondtak semmit, Maria csak lassan leereszkedett egy székre a férjével szemben és nézte. Végignézett erős, feketébe burkolózó testén, határozott és markáns arcvonásain, helyes arcán, vastag, a csókolózástól kissé felduzzadt ajkain, maga elé meredő, sötétbarna, már-már fekete szemein, szigorúan összehúzott szemöldökén, pimaszul össze-visszaálló, felkunkorodó göndör tincsein és erektől dagadó kezein, amik a hajába túrtak.

 Tíz percig ültek így, egymással szemben, néma csöndben, amikor Robin megmozdult, megköszörülte a torkát, mire Maria felnézett rá. Robin elmosolyodott, majd kinyújtotta felé a kezeit. Maria is hasonlóképpen tett és a férfi a kezébe zárta az apró, hófehér kezeket.

-         Ne haragudj, ezt a napot nem így terveztem…- szabadkozott.

-         Semmi gond, ez a romantikus oldalad úgyis kezdett már megrémíteni.

-         Ne is szokj hozzá- vigyorgott szemtelenül Robin, majd előrehajolt kicsit, és csókot hintett Maria kézfejére.

-         Azért, kicsit élvezem. Úgyhogy ki fogom használni, amíg ilyen vagy.

-         Azt el is várom- húzta még szélesebb, immár kaján vigyorra a száját a férfi, majd pimaszul csillogó szemmel végigmérte Mariát és kacsintott egyet. A lány elpirult, és összekötött kezeiket kezdte tanulmányozni. Meglátta a Robin jobb kézfején húzódó halvány, hosszú sebhelyet és azt fixírozta. Robin követte a lány tekintetét és kicsit maga felé fordította a kezét, hogy szemügyre vegye a heget.

-         Már az első találkozáskor mély nyomott hagytál bennem. Szent igaz, hogy egy tűvel, de kezdetnek nem volt rossz.

 Maria hangos nevetésben tört ki, és a fejét ingatta.

-         Hát, nem számítottam rá, hogy megtámadnak, de szerencsére időben észhez kaptam. Megérdemelted ám, gaz útonálló De Noir!

-         Biztos vagy te ebben? Még mindig látszik, ami kicsit dühít. Ezért pedig meg fogod kapni a megfelelő büntetést- mérte végig a lányt Robin, majd tekintete megállapodott a fűző által feljebb emelt, feszes keblein.

-         Monsieur de Noir! Kérem ne fenyegessen, még megtalálok ijedni- vigyorgott rá Maria a férjére. Robint megdöbbentette ez a szende kislányból komoly, pajkosan játszadozó nővé váló lány, főleg, hogy ehhez a változáshoz elég volt egy éjszaka. Persze, Maria nagyon sokat változott az öt év alatt, de sokszor még azt a kislányt látta benne, akiként megismerte, akivel megmentették a völgyet.

-         Menjünk fel- suttogta vágytól telten, és szinte kirúgta maga alól a széket. Őrület! Ez a nő úgy hatott rá, mint még senki más őelőtte. Pedig sok nőt végigpóbált már, legyen szó egy-egy éjszakáról, hosszú távú kapcsolatokról, értékes, vagy épp értéktelen nőkkel. De kétség kívül Maria kitűnt közülük. Vágyott rá, csodálta, és... szerette! Olyan érzéseket váltott ki belőle, amit még egy ellenkező nemű embernek sem sikerült.

 Odalépett hozzá, és a karját megragadva magához húzta, majd először gyengéden, aztán egyre sürgetőbben csókolta. Maria cseppett sem tiltakozott, felcsúsztatta kezét a férfi tarkóján, és göndör, sötétbarna fürtjeibe túrt. Robin a lány csípőjét simogatta, majd kezével egyre lejjebb araszolt.

-         Robin! Ne itt, bárki megláthat. Mit szólna a személyzet, ha ezt látná?

-         Mit szólna bárki, ha ez engem érdekelne?- súgta Robin, ködös tekintetét a lány kipirult arcán végigfuttatva, majd ismét az ajkára tapasztotta a száját, és a lány kimondatlan kérésének eleget téve lassan elindította kifelé az étkezőszobából. Éppen megszakította a csókot, és arra készült, hogy felkapja a lányt, és felszalad vele a hálószobába, amikor váratlanul egy hatalmas, terebélyes sötét alakba botlottak. Robin, amikor meglátta apja sötét tekintetét, elkomorodott, Maria pedig lesütette a szemét, és letörölte a mosolyt az arcáról.

-         Ne rontsa el a jókedvetek a jelenlétem fiatalok- vigyorodott el Coeur de Noir, ugyanakkor ez a mimikai kifejezés inkább torz vicsorgásnak hatott. Bár a völgy megmentésekor mindenkivel megvolt a szent béke, ez közel egy évig tartott csak, amikor is Loveday és Sir Benjamin esküvőjén a két család feje összekapott. Azóta Coeur ismét az a komor, sötét alak, aki megveti a Merryweather-eket, és most ismételten haragszik a gyerekeire, mert azok beházasodtak abba a családba. Ráadásul Robin, nővére és annak újdonsült férje pártját fogta, így, ha úgy tetszik, harcba küldte az utolsó bábúját ebben a sakkjátszmában, és mattot adott magának. Az apja ugyan olyan megvetően és lenézően kezelte, ahogy eddig, és esze ágában sem volt ezen változtatni, sem jó képet vágni a fia boldogságához.

-         Na, mi az? Most miért vagytok ilyen csendben? Lefogadom, hogy alig tíz perc múlva, akárcsak tegnap éjszaka, megint a te hangodtól fog zengeni a vár, Maria- mondta ki a megsemmisítő szavakat, és a lány nevét egy különös csengéssel Coeur, Maria pedig megint felvette a már-már ismertetőjévé vált vörös arcszínt.

-         Apám, ez igazán tapintatlan viselkedés. Maria a feleségem, kérlek, ne sértsd meg, és tartsd tiszteletben a személyét, mert én nem félek minden eszközzel a boldogságáért és kényelméért tenni, még ha ez által ellened is kell szegülnöm ismét- emlékeztette halványan apját arra, hogy a lányért már egyszer szembeszállt vele, és nem rest ismét megtenni.

-         Nem kell minden apró megjegyzést sértésnek venned, fiam- morogta gúnyosan a klán vezére, majd megunva a kis családi színjátékot, otthagyta a szerelmespárt.

-         Az apád…- kezdte Maria, de Robin csöndre intette.

-         Egy tuskó, de te ne törődj vele. Amíg velem vagy, egy rossz szó nem érhet. Gondoskodom róla- szorította meg bátorítóan a lány kezét.

-         Hol is tartottunk?- mosolyodott el Robin, majd meg sem várva Maria reakcióját, ölbe kapta és felrohant vele a hálószobájába.

Remélem tetszett :) 
U.I.:A blogolással és a blogszerkesztéssel még igencsak ismerkedek, úgyhogy az oldal majd folyamatosan tökéletesítgetve, javítgatva lesz!